A szociális érzék finomítása a Királyi Sólymokkal

Kissé már közhelyesen hangzik a szállóige, miszerint – „Jobb adni, mint kapni!” – viszont az igazságtartalma ugyanúgy megmarad és érvényes.

Husztig Róbert plébános is ezt a nemes érzést igyekezett megmutatni Királydaróc ifjúságának, amikor a Szegények Világnapja alkalmából olyan ötlettel állt elő, hogy némi csekélységgel megpróbálnak segíteni a rászorulókon.

Összegyűjtötte a Királyi Sólymok tagjainak egy részét és elindultak Nagyváradra, természetesen nem üres kézzel.

A gyermekek nyitottak és fogékonyak, főleg az új élményekre és történésekre, ami ha pozitív érzéseket vált ki, akkor meghozza a gyümölcsét, egyeseknél csupán rövidtávon, másoknál viszont maradandó érzéssé válik a késztetés, hogy ott nyújtsanak segítő kezet, ahol és ahogy csak tudnak.

Segíteni persze nemcsak anyagi javakkal lehet. A gazdag és a szegény ember egyaránt rászorul a segítségre. Egyeseknek anyagi javak hiányoznak, másoknak egy kedves szó és mosoly, vagy olyan személy, aki meghallgatja őket.

Mindenki tud segíteni, talán nem anyagiakkal, de jó szóval és mosollyal biztosan.

Ahogy a híres mondás szól: „A mosoly nem kerül semmibe, de nagyot visz végbe.” Aki mást nem tud adni, az adjon mosolyt, kedves szót és türelmet, hiszen ezekből bármennyit ad, nem lesz kevesebb neki és nem lesz szegényebb általa. Sőt, minél többet ad, annál inkább gazdagodik a lelke szeretettel, szociális érzékkel, együttérzéssel.

Amilyen lelkesen készültek a Királyi Sólymok erre az útra, amilyen odaadással készítették a csomagokat, vitték a szegényeknek, hogy átadják, legyen példaértékű mindenki előtt, hogy a rászorulók mellett ne menjen el senki passzívan, mert ha mással nem is, de egy mosollyal és némi kedvességgel bárki tud segíteni embertársán!