Virágvasárnapi barkaszentelés egyedül, de nem magányosan

Jézus bevonulása Jeruzsálembe– ezen a napon, vidékünkön a pálmaágak helyett barkát szentelnek minden római katolikus templomban, így Királydarócon is.

Barkaszentelés

Virágvasárnap az idén a templom zárt ajtói és a szűk otthoni környezetben kerül megünneplésre, de ez még nem jelenti azt, hogy az ünnep bármit is veszített volna az értékéből, sőt! Amennyiben valaki online követte Királydarócon, Husztig Róbert plébános által bemutatott szentmisét, annak a püspöki rendelet alapján ugyanolyan érvényes, mintha jelen lett volna.

Virágvasárnapi szentmise Királydarócról közvetítve

Egyedül tartotta meg, de nem magányosan, hiszen sokan csatlakoztak a világháló segítségével. Imádkozzunk, hogy ez a nehéz idő minél hamarabb véget érjen és ismét kitárt ajtókkal várhassa a templom a híveket!

A megszentelt barka a templom bejárata előtt lesz elhelyezve, amiből bátran lehet vinni.

Áldott Virágvasárnapot!