Mindenszentek Királydaróc temetőjének csendjében

Van egy nap, amikor a sírhalmok virágba és fénybe borulnak. Ilyenkor az elhunyt szeretteikre gondolnak, emlékeznek az emberek. Ha az év többi napján soha nem mennek ki a temetőbe, de november első napjaiban mindenkinek eszébe jut az a személy(ek), akit/akiket elveszített.

A temetők megtelnek emberekkel, akik ilyenkor megállnak vagy legalább lelassítanak egy kicsit ebben a rohanó világban és néhány perc erejéig sokkal magasztosabb gondolatokkal foglalkoznak, mint a mindennapi teendők.

A néma sírhalmok könyörtelenül emlékeztetnek mindenkit az elmúlásra, de egyben arra is, hogy az időt, amit kaptunk itt a Földön, tartalmasan és értékesen kell megélni, leélni, viszont másra is. Arra, hogy itt nem ér véget minden, hanem csak a földi élet, amit az öröklét követ.

Mindenszentek (Festum Omnium Sanctorum) ünnepén ne csak emlékezés legyen, amivel csupán a külsőségekre adunk, hanem engedjük be azt a pislákoló fényt a szívünkbe, amit a gyertya ad! Ez a pislákoló gyertyaláng egyre nagyobb lehet, ha tápláljuk, amihez csupán szeretetteljes emlékezés kell, nemcsak november első napjaiban, hanem folyamatosan.

Királydaróc temetője szintén megtelt emlékező emberekkel. Husztig Róbert plébános a temetőkápolnában tartott szentmisével, majd a szertartás utáni sírok megszentelésével tette teljessé a napot.

„Adj Uram örök nyugodalmat minden meghalt hívednek…!”