52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 2020

Jelentős eseményre készül Budapest 2020-ban, ugyanis második alkalommal rendezik meg a magyar fővárosban a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), ami szept.13-20 között, az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztust hirdeti és ünnepli.

Amikor Ferenc pápa bejelentette, hogy Magyarország lesz az 52-ik alkalommal megrendezett NEK helyszíne, akkor megalakult a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárság és megszületett a jelmondat is. „Minden forrásom belőled fakad” – mély gondolatokat hordoz magában ez a pár szó, amit az esemény logója tesz teljessé.

Foto: iec2020.hu

A rengeteg pályázat közül, végül Lampert János grafikus művész alkotására esett a választás, ami igen kifejezően szemlélteti az Oltáriszentséget, hiszen egy ostya látható rajta, alatta egy kehellyel. Az ostya közepén a kereszt, Jézus keresztáldozatára hívja fel a figyelmet, a 4 vonalban vízsugár az evangélistákra utal.

Az alól hullámzó vonalnak kettős jelentősége van, hiszen az Egyház tevékenységét szimbolizálja, de mellette a fővárost átszelő Dunát is. 3 méteres missziós kereszt szintén készült ezen alkalomból, ami a magyar szentek ereklyéit és a Szent Kereszt egy darabkáját fogalja magában. Istent keresni mindig, mindenhol és mindenkinek aktuális, legyen szó kongresszusról, imáról, vallásos írásokról, vagy éppen példaképekről.

A magyar nyelv pedig annyira csodálatosan gazdag szókinccsel rendelkezik, hogy számtalan formában meg lehet fogalmazni mit jelent például egy mély gondolatokat megfogalmazott vers. Ahogy Fórián Andrea költőnőt idézték, aki a kiralydaroc.hu weboldalt is készítette, „A versek, anyanyelvünk csodálatos harmóniáján keresztül, Istent kereső vagy Istent követő jelzőfények.” Adjunk hálát azért, hogy a magyar fővárost tartották méltónak az 52. NEK helyszínének és kísérjük imával a felkészülést, hogy az esemény jelmondatát mindenki magáénak érezze!

Az eseményről itt lehet bővebben olvasni: https://www.iec2020.hu/hu/program